Sokan járhattak így: elvetődtek hagyományos népzenés bálokba (1990 előtt gyakoriak voltak még Erdélyben), átmulatták az estét, megtanulták a táncot, táncházba jártak, előbb-utóbb hangszert ragadtak a kezükbe, majd saját tapasztalataikat másokéval összevetve elmélkedni kezdtek…
Nyugaton a Középkor végén (reneszánsz kor, 16. század) megjelentek a páros táncok, majd kezdték átvenni a közösségi táncok helyét. (A Középkort máig sötétnek tanítják, részben a forrás- és emlékhiányos 300 év, az Illig elmélete szerint sose létezett, jobbára hamis kódexekből ismert korszaka miatt. A magyar krónikák is az ő teóriájával harmonizálnak.)
Jobb lett a világ az Újkor kezdetétől máig? Mi történt?
A keleti kereszténység fővárosát, Konstantinápolyt elfoglalták a muszlimok (1453) – nyugaton újabb egyházszakadás a reformációval (Luther 1517, Kálvin 1542) – Kolombusz után felvirágzott a rabszolga-kereskedelem – a Magyar Királyságot megszállta a török és a Habsburg…
Az Újkor kezdetével a kör- és lánctáncok is pusztulni kezdtek. A ma használt nemzetközi „tánc/táncol” kifejezést korábban Európában nem ismerték, a különféle hagyományos magyar néptáncok egyedi nevei máig fennmaradtak. (pl.: forgatós) „A páros tánc két ember nyilvános magánügye, egymást élvező öröm-kapcsolatának bemutatása. (Ezek kialakulása) rohant végig egykor Európán, új szót, fogalmat és életérzést sodorva magával: ez már az (új névvel illetett páros) Tánc.”
Szerencsére, jobbára Európa keleti felén, az „ortodox törésvonalon túl” megmaradtak a körtáncok. Ismét Andrásfalvy Bertalan szavait idézzük: „(Szemben azzal) ahová eljutott a reneszánsz szabadossága, individualizmusa, ameddig a nyugati kereszténység terjedt… a Magyar Királyság keleti határain túl kezdődött az ortodoxia világa, ahová már sem a clunyi reform, sem Szent Ferenc forradalma, sem a reneszánsz, sem a reformáció, sem a barokk szellemisége nem hatolhatott be társadalmat és gondolkodást átalakító erővel…”
Minthogy Magyarország a törésvonalon, de annak nyugati oldalán terül el, a körtánc az ország belső (Trianon után megmaradt) területén ma már csak gyerektáncként vagy leány karikázóként ismert, a 20. század első fele kikoptatta az életből. A keleti országrészben, Erdélyben viszont (Mezőségen, Széken) még négyes formában megmaradt a 90-es évekig. Ma már a táncház-mozgalom élteti újra, ország-világ szerte.
A Keleti-Kárpátok völgyeiben, azaz az ortodoxia határán élő katolikus gyimesi csángóknál már megmaradtak a sortáncok, a hegyláncon túl élő katolikus magyar csángóknál pedig a körtáncok is. Ez a Kárpátokon túli terület gyepűként Magyarország védelmét szolgálta a középkorban. A nyugattól, (felvilágosodástól, forradalmaktól, liberalizmustól), a fővárosoktól (Budapesttől, Bukaresttől) való messziség, a kommunizmusban pedig az elzártság megvédte a hagyományt, a néptáncot, kézművességet. De 1990-től a kapitalizmus, a fogyasztói társadalom, a tervezett avulás, a helyi gazdaságok és a falvak tönkretétele, a (részben reklámok és média által kiváltott, munka és pénz miatti) kény-szeres elvándorlás (főleg Olaszországba), a TV, google és társaik alaposan feldúlták, felszámolták a hagyományt és a közösséget is.
A körtáncban az egyének egy lénnyé, egy organizmussá válnak. Ehhez tánctudás is kell, melyet hajdan kisgye-rekkortól játszva sajátíthattunk el. Manapság, felnőttként kezdve (mint pl. autóvezetésben is) sokkal nehezebb ez. A moldvai táncok lépései egyszerűek, ugyanakkor egyetlen félrelépő is elronthatja a közösség táncát. Nehezebb megtanulni egymás erős tartását a különböző körtánc-fogásokban (kezes, öves, hátul kereszt, szerba vállfogás), a szom-szédokra és egyben a teljes körre, annak formájára figyelést, ügyelést, az összhang-keresést és megtalálását.
A körtáncot az összes résztvevő alakítja: Tempó választással, a kör formálásával, dobogással, dinamizmussal, énekszóval. Nincs kiválasztott vezető. Lehetőség van a két szomszéd segítésére, tanítására, de hibázásra is. Lehet beszélgetni is, vagy csukott szemmel elmélyülni, érezni, bízva a többiek tartásában, vezetésében.
Fontos a körben táncolók száma, éneklő tudása és kedve, a közösség milyensége, a zene minősége, a helyszín hangulatossága, a padló típusa, a fények… Ne vonhassa el figyelmünket a közösségről, a zenéről, a jelenlévőkről semmi. (Se filmfelvétel készítés, vaku, illetlen feltűnősködés.) Csak a jelen, a jelenlévő közösség a fontos, nem a világhálónak vagy visszaemlékezés céljára készülő felvétel . Időt kell szánni a tánc megtanulására, és hosszú táncalkalmakra, ahol más stílussal nem váltakozik a zene, a tánc. Egyetlen tánc is, ha elég hosszú, esélyt ad a mozgás, a közös érzés megtapasztalására.
A kapcsolat kétirányú egyén és közösség között. A kör tanítja, igazítja, mozgatja a részét, az egyéneket, és az egyes táncosok adják össze a kör létét, mozgását. A szerves egységet, a közös tudatot, valódi közösséget. A körtánc megtartó erőt ad az összetartozás révén, így a kisközösségeket is élteti.
Akik körtáncokat járnak, talán jobban tudnak figyelni a többiekre, együttműködni, demokratikusan élni. Azaz egy kis közösségben úgy létezni, hogy senkit ne bántsunk, mindenkire figyeljünk, irgalmasok legyünk, méltányosak, igazságosak. Akkor jó nekem a körtáncban, ha a többieknek is jó. Ez összeegyeztethetetlen a többszáz éves kapitalista, ma globalista valóságunkkal.
A csángóknál (Gyimesben és Moldvában is) a páros tánc is sokkal szorosabb egységet képez a két táncos közt, mint más tájakon. Ugyanúgy kell egymást (kölcsönösen, egyenlően, „demokratikusan”) tartani, eggyé válni, mint a körtáncban. Másfelől a moldvai csángó párok egy nagy kör mentén haladva összességében is egységet alkotnak, a párnak (vagy a vezető fiúnak) az egész körre figyelemmel kell lennie. Tehát a közösségi körtánc nem bomlott fel teljesen, a páros tánc sokat megőrzött jellegéből.
Az egyház a középkorban még táncolt … A templomi és temetői liturgikus táncokat az 1279-es budai zsinat tiltotta be. Ma inkább csak kisebb egyházi közösségekben illetve Európán kívüli tájakon él a templomi tánc .
A nyugat… Vajon például a spanyol nép gazdagodott az óriási aranybehozatalból? A pénzvilág hozta a közösségek szétesését? Ki akarta ezt? Jó volt mindez? Mi egyéb történt a Középkor után?
Az anyák gyárakba, munkába kényszerültek otthonról, a falusi családok a természetből a szűkös-járványos városokba. A szülés egy drága és kellemetlen kórházi beavatkozássá változott. A legbensőségesebb kapcsolat, a szoptatás helyett az újszülött tápot kap. A család és a barátok félreállításával idegenek, intézmények, bölcsődék, iskolák a gyerek társai, oktatói. Az idősek az állam kegyelemnyugdíján élnek, nincs szükség rájuk nagyszülőként, és mint az unoka társaságára, tanítójára sem. Otthonokban magányoskodnak. A virtuális „nagy testvér” helyettesíti és ellenőrzi az emberi kapcsolatokat. 2020-ban – maszkban – már a mosoly, mint kapcsolatjavító jelzés is tiltott, nincs mise, esküvő, kézfogás, tánc...
Örvendetes ugyanakkor, hogy ma nyugaton is újra (?) keresik a körtáncot. Az 1970-es évektől megjelent és terjed a „szakrális-” és a liturgikus körtánc is.
…Csoporttudat, mint egy hosszú útra induló szárnyaló madárrajnál… Esőcseppek a folyóban…
…A kényszer a néptáncban ártalmas… Ez az iskolai, órarendi táncház-tánctanítás veszélye…
…Körtánc, körforgás, keleti gondolkodás, anyagi világ körforgása, a környezet védelme…
…A rövid dallamok ismétlődése, a lélegzetvétel, a vonó le-fel járása is a végtelen kör…
…Az évkör ünnepei… folytonos tánccal…
Szépszerével együttes, 2020, Budapest
Sámsondi Kiss Gergely, Gyulai Farkas
