FRANCIA
nov. 22

Minap a Fővárosi Művelődési Házba mentem egy könnyűzenei koncertre. Még nem kezdték el a műsort, de az emeletről valami kellemes zene szólt. Kíváncsi lettem mi az. Mint kiderült francia táncházba csöppentem. Nem is tudtam,hogy van ilyen! A vezető mindjárt kedvesen invitált, hogy álljak be. Azt hoztam mentségül, hogy csak egy pillanatra néztem be, és nem is ide szól a jegyem. Gyorsan a telefonnal készítettem egy felvételt és menni készültem. De ekkor egy kedves lány éneket kezdett  tanítani és nekem is adott egy lapot amin a francia szöveg volt. Mivel egy kicsit tudok franciául, elhatároztam ,hogy  bekapcsolódom az éneklésbe. Jó sok versszak volt így hát itt ragadtam. Felbátorodva még én is táncoltam mert pont egy keringő következett. Az ezt követő táncok is egyszerű lépésekből álltak és az oktató nagyon jól lebontva türelmesen magyarázott. Nagyon jó volt a hangulat, bár a Covid miatt csak 5-10 pár táncolt. Később még egy ismerőssel is összefutottam aki már volt itt. Sajnálkozva meséltem neki, hogy erről a helyről még nem tudatam. Ezután rendszeresen fogok járni ide. A beugró is barátságos és még terülj-terülj asztalkám is volt. Az ismerős említette ha így fel vagyok dobva írjam meg élményeimet ebbe a blogba, hogy más is tudjon róla!