A Csengery utca nem a legelőkelőbb környéke Budapestnek; a valamikor szebb napokat látott bérpaloták ma már roskadoznak, és némelyik még magán viseli a forradalom vagy a háború golyónyomait is. Mégis, a pusztulás, a kutyapiszok és az apokaliptikus viszonyok ellenére sajátos hangulata van ennek a városrésznek.Talán ezt érezte meg a Pótkulcs nevű szórakozóhely tulajdonosa is, aki egy romkocsmát nyitott a 65/b alatt. Adta magát az ötlet; nehezen tudott volna itt luxus-lakóparkot építtetni.
A Pótkulcs rendelkezik műfaja minden obligát kellékével: szedett-vedett használt bútorok, pincehelység, eklektikus belső, félhomály, és persze mérnek itt ki alkoholos italokat is (azaz rom is van, meg kocsma is). Rendelkeznek egy bájos kerthelységgel is, de sajnos ezt februárban sajnos nem tudtuk élvezni. A szórakozóhely hetente népzenészeket hív meg, hogy emeljék a hangulatot. Ez több szempontból is jó ötlet: a muzsikusoknak remek alkalom a gyakorlásra, a bemutatkozásra; a vendégek igényes élőzenét hallhatnak, és - mivel sok külföldi is megfordul itt – jó lehetőség arra is, hogy a kommersz nemzetközi zene helyett a helyi kultúrával ismerkedjenek meg a szórakozók.
Zsikai László nagybőgős Kürtösi Csilla prímás Fenyvesi Attila brácsás
Hogy mennyire kíváncsiak a turisták a magyar népzenére, azt mi is tapasztalhattuk, mikor egy kedd estén ellátogattunk ide, és olyan szerencsénk volt, hogy épp felszabadult egy asztal a pincehelységben. A fiatal zenészek – régi ismeretségünkre való tekintettel – a kedvünkért szatmári zenét játszottak, és mikor kiálltunk a zenekar elé az aprócska helyre, az ott italozó latin nyelvű társaság abbahagyta a beszélgetést, és ránk fordította figyelmét. Még felvételt is készítettek rólunk a csárdás közben. Ettől kissé lámpalázasak lettünk, de motivált is, hogy most rajtunk van e mikrovilág szeme.
A zene kiváló volt, a táncolásra felhasználható hely azonban kicsi, és mikor egy másik pár is kiállt mellénk, már igencsak szűkösen voltunk.A szórakozó külföldieken és helyieken kívül szemmel láthatóan olyan vendégek is voltak, akik kifejezetten népzenét hallgatni jöttek; valóban, még egy ekkora városban is ritka és becses lehetőség, hogy autentikus muzsikát lehessen hallgatni, ráadásul eredeti funkciójában, talpalávalóként.
Összességében… jól éreztük magunkat a Pótkulcsban. Nyáron is feltétlenül elmegyünk, hogy a kerthelyiségben is táncolhassunk a Vígzenészek muzsikájára!
